HAUSTEX 3/2002 Elektromos szmog
Egészségkárosodást okozhat az elektromosság
Kezdetektől fogva mágneses és elektromos mezők vesznek bennünket körül bennünket életterünkben. A vándormadarak a föld mágneses pólusai segítségével képesek tájékozódni, az embert szintén ezek a kölcsönhatások segítik az iránytű használatakor. Úgy 100 évvel ezelőtt készült el az első elektromos készülék, ma pedig házaink és lakásaink telis tele vannak elektromos vezetékekkel, telefon-, kábeltévé, rádió és televízió kábelekkel. Vezeték nélküli és rádiótelefonok valamint baby-phone is okozhatnak elektromágneses zavarokat. Mielőtt rátérnénk ezek egészségkárosító hatásaira, a probléma érzékeltetéséhez ismerkedjünk meg néhány dologgal.
Megkülönböztethetünk állandó és váltakozó áramú mágneses mezőt: a föld mágneses mezeje állandónak tekinthető, mivel erőssége is irányulása egy bizonyos időben és térben konstans. Egy elemmel működő lámpa (pl.: zseblámpa) elektronikus és mágneses mezeje például szintén állandó, az elem folyamatos egy irányú áramot ad. Az állandó mágneses mezőnek nincsenek elektromágneses ingadozásai, így nem okoz rezonanciát környezetében.
A váltakozó elektromos és mágneses mezőknél más a helyzet: a lakóházak elektromos energiaellátása váltóárammal történik. Ezekben elektromos és mágneses téringadozás alakul ki. Vizsgáljuk meg az 50 Herz-es váltakozó elektromágneses mezőket. Az ’elektromágneses’ kifejezés elektromos és mágneses terek vagy mezők elektromos feszültségből és elektromos áramból való kialakulását jelenti. Megkülönböztetünk tehát elektromos és mágneses mezőket, melyek előfordulhatnak külön-külön és együttesen egyaránt. Elektromos és mágneses mezők előfordulhatnak mindenütt, ahol elektromos energia előállítása, szállítása elosztása illetve felhasználása történik.
Mágneses mezők
Akkor keletkezik mágneses mező, ha az elektromos vezetékben áram folyik, tehát, ha a felhasználó bekapcsolja azt. A mágneses mező erőssége függ az áram erősségétől.
Figyelem: Mágneses mező elektromos áram továbbítása - tehát áramfogyasztás - hatására lakul ki.
Elektromágneses váltómezők stressz-reakciókat idézhetnek elő biológiai rendszerünkben. Hogy milyen módon, esetleg betegséggel reagál az emberi test , ezt nem lehet egyértelműen megmondani, hiszen befolyásolhatják az egyéni beállítottságok, a mező erőssége, a frekvencia, az elektromágneses környezetben eltöltött idő és még sok egyéb környezeti tényező. Annyi biztos, hogy elektromos és mágneses mezők nem kerülhetőek el manapság teljes mértékben. Az elektromos gépek elektromos mezejének hatása lefedhető egy földelt fémbevonattal, a mágneses mező azonban gond nélkül áthatol ezen, a mágneses mező hatását tehát nem olyan egyszerű kiküszöbölni. Az elektromos és/vagy mágneses mezők minden működő elektromos készülék fizikális velejárói. Az elektromos szmog körülötti viták tehát azzal a kérdéssel foglakoznak, hogy az elektromágneses váltakozó áramú mezők milyen hatást gyakorolnak az emberi test működésére.
Az elektromos szmog egészségveszélyeztető hatása
Amíg a levegőszennyezés okozta szmog érzékelhető, szagolható és látható is, az elektromos szmog érzékszerveinkkel nem fogható fel, mivel nem szagolható, ízlelhető, látható vagy hallható, így nem is észleli az ember, ha ilyen hatás éri (bár vannak olyan emberek, akik azt állítják, hogy érzik). Elektromos és/vagy mágneses mezők előfordulásának és terhelésének mértéke méréssel mutatható ki. Több mint 1000 beteg esettanulmánya szolgál bizonyítékul arra, hogy az elektromos szmog egy manapság igen komoly rizikófaktor, az esetek többségében bebizonyosodott, hogy munkahelyen vagy otthon, de leginkább az alvási szférában lévő felesleges mezők kiküszöbölése után a betegek állapota lényegesen javult.
Az ember nem is sejti, hogy milyen sok felesleges terhelésnek teszi ki szervezetét, és számos beteg pedig nem tudja, hogy betegségének forrása nem más, mint az elektromos szmog. Az elektromos és/vagy mágneses mezők sokféle hatást gyakorolnak az emberekre, illetve a környezetre. Az elektromágneses terek csökkenthetik a jó közérzetet, és stresszt okozhatnak, ezen a tünetek előfordulása egyes személyeknél azonban különböző mértékű lehet éppúgy, mint a zaj tűréshatára; hiszen vannak olyanok, akik kifejezetten jól érzik magukat zenés táncos helyen, de vannak olyanok, akik alig várják, hogy kilépjenek onnan.
Az elektromos szmog nem kifejezetten betegség, de besorolható azon egészségügyi rizikófaktorok közé, melynek hatása nem hanyagolható el. Hatása nem küszöbölhető ki teljes mértékben életünkből, de összehasonlítva más rizikótényezőkkel, pl.: dohányzás, közlekedésben való részvétel, lényegesen kisebb veszélyt jelent. Gyerekeknél, idősebbeknél és a kifejezetten arra érzékeny embereknél azonban kellemetlen (alvászavar, fáradékonyság) vagy akár az egészséget veszélyeztető hatást fejthet ki (a napi ritmust megzavarhatja, depressziót okozhat, gyengítheti az immunrendszert, illetve a leukémia kialakulásának rizikóját növelheti). Sajnos nincs felismerhető tünet-együttese, mely az elektromos szmog káros hatására engedne következtetni, de hatása magában hordozza a rizikó lehetőségét és besorolható más környezeti ártalmak közé.
A legtöbb betegség (pl.: allergia, rák) számos okra vezethető vissza, az elektromos szmog lehetne egy ilyen faktor, mely tág teret nyújt a találgatásoknak és feltételezéseknek. Sajnos ezen a területen egyre több „tudós” /hozzáértő ember tevékenykedik, akik elindítottak egy un. elektromos szmog-hisztériát és számos tudománytalan tézist állítottak fel, ezért a témában folyatatott beszélgetések meglehetősen ellentmondásosak, hiszen egy részről hiányoznak a tudományosan alátámasztott indoklások, más részről nem zárható ki a rizikó lehetősége. Az viszont bizonyos, hogy egészségveszélyeztető hatása a sugárzás forrásának feltárásával, minimális ráfordítással csökkenthető.
Jóllehet a fenti jelenségek kialakulására nincs végérvényes magyarázat, s létezésüket néhány tudós is kétségbe vonja, mégis azt állítják kritikus szakemberek, hogy a több száz elvégzett kísérlet szolgál bizonyítékául annak, hogy nem tagadható egyértelműen az összefüggés az elektromos mezők hatása és bizonyos betegségek között. Van azonban számos olyan kísérlet, melyben nem sikerült bizonyítani az elektromos szmog jelenséget, de nem lehet egész egyszerűen kétségbe vonni más eredmények érvényességét. Eltérő eredmények a terület komplexitására vezethetőek vissza: elektromos és mágneses váltakozó áramú mezőben tartózkodó élőlényeken akadálytalanul átáramlik az áram, tehát „áram alatt” vannak.
Vannak Németországban érvényes DIN szabályok, melyek előírják az elektromos és mágneses mezők határértékeit (DIN 0848), ezen kívül 1997 óta hatályban van egy elektromos szmog-rendelet, mely a megállapított határértékekkel gondoskodik a jogi biztonságról. Sajnos ez a szabályozás csak beépített, valamint kereskedelmi célra használatos eszközökre, tehát nem minden elektromos gépre vonatkozik. Számos háztartási eszköz, rádiós ébresztő és elektromos sütő közelében magasabb váltakozó áram mérhető, mint magas feszültségű vezeték vagy trafók közelében. A Németországban hatályos szabályok és normák összevetve a nemzetközi tapasztalatokkal nem felelnek meg az érzékeny emberek egészségvédelmét kielégítő feltételeknek.
Tudósok kutatási eredményei szerte a világból bizonyítják azt, amit biológusok más tapasztalatból régóta állítanak: A DIN/VDE 0849 szabványtól eltérő elektromágneses mezők élettani rizikófaktorral járnak.
Mit tehet a vásárló?
- Figyelmen kívül hagyja az elektromos szmogról szóló párbeszédeket.
- Egészségünket veszélyeztető környezeti hatásnak tekinti és törekszik elkerülni az elektromos mérők folyamatos terhelését.
- Aki nem akar a legutolsó tudományos eredményekre várni, az kiküszöbölheti az elkerülhető rizikó-tényezőket, megelőzéssel.
A vásárlónak önállóan kell döntenie, közvetlen környezetébe, otthonába óvintézkedéseket kényszerül bevezetni. Az állandó terhelés a hálószobában a legnagyobb, és itt tölti el az ember életének 1/3-át. A (láthatatlan) elektromos mezők a fényviszonyokhoz hasonlóan befolyásolhatják alvásunkat, alvás közbeni nyugalmunkat.
Általános tanácsok
Figyelem: Első sorban kerüljük az elektromos szmogot! Védekezzünk elektromos készülékek leárnyékolásával, kikapcsolásával vagy kellő távolságban való elhelyezésükkel.
Végeztessen hozzáértő szakemberrel, villanyszerelővel vagy építésszel méréseket, melyek alapján ésszerű változtatásokat eszközölhet lakásában.
Kellő távolság
Elektromos és mágneses mezők hatása az áramforrástól való távolodással rohamosan csökken. Az ágy és az elektromos vezetékek illetve gépek távolsága 1-1,5 m-nél ne legyen kevesebb. Falak, melyben vezetékek vagy konnektorok vannak elhelyezve, akkor is, ha azok nincsenek elektromos készülékekhez csatlakoztatva, elektromos mezőket sugároznak. Valamint fejünket lehetőleg ne tegyük fűtőtest vagy vízvezeték közelébe.
Televízió/Computer
Televízió, Videó és Computer nem a hálószobába való, ha mégsem tudunk megválni tőle, akkor fontos, hogy
- A készülékek ágytól való távolsága min. 2 m legyen
- Kerüljük a készenléti állapot használatát
- Használaton kívül áramtalanítsuk a készülékeket
Lámpák
A halogén-világítótestektől szintén meg kell tartani a kellő távolságot, hiszen a bennük folyó magas váltóáram rendkívül nagy mágneses mezőket okoz, melyek hatása akár a szomszédos lakásra vagy emeletre is átterjedhet. A legjobb, ha halogénizzók, vagy fénycsövek használatát a hálóban mellőzzük, helyettük normál izzókat használunk.
Használaton kívüli trafókat a legcélszerűbb a hálózatról lekapcsolni. Elektronikus trafók használata szintén nem ajánlott, hiszen ezek 40 KHz-es magas frekvenciát sugároznak.
Háztartási elektronika
- Csak annyi hálózati csatlakozós elektromos készüléket alkalmazzunk amennyi feltétlenül szükséges.
- Biztosíték/kapcsolószekrény és leszálló vezeték közelébe ne építsünk hálót.
- A hálószobának sem az ágyfelőli fala, sem pedig a szomszéd szoba fala ne tartalmazzon váltóáramos vezetéket.
- Meglevő vezeték megszüntetését vagy lefedett/árnyékolt vezetékre való cseréjét bízzuk villanyszerelőre.
- Szükség esetén kapcsolja le a biztosítékot, illetve szereltessen be egy áramtalanító-kapcsolót.
- Hosszabbító használatát kerülje, ha mégis elkerülhetetlen alkalmazása, törekedjen a rövidebbek igénybevételére.
- A hosszabbítót ne tegye közvetlen az ágy fejvégéhez, hanem hajlítsa meg nagy ívben.
- Ne tegye olyan fal mellé elektromos készüléket melynek másik oldalán egy ágy áll.
- Figyeljen háromeres kábel és védőérintkezős dugó alkalmazására, alkalmazzon lapos-dugót (Euro-Flachsteckern)
- Minden elektromos készüléket húzzon ki használat után, így megszakítja az elektromos áram körforgását.
- Az elektromos mezők erőssége közel 0-ra csökken, ha földelt vagy árnyékolt/fedett elektromos készülékeket használ.
- Törekedjen hagyományos vezetékes telefon használatára, vezeték nélküli telefonok magas frekvenciájú mezőket idézhetnek elő, leginkább az un. Deck-telefonok veszélyesek, mert ezeknél még a sokat vitatott pulzáló sugárzás is kimutatható. Babyphon-ok használatánál figyeljen a kellő távolság betartására!
- Figyelem, a rádiótelefon nem hálószoba tartozék.
Egyéb
Fűtött ágybetéteket távolítsa el alvás előtt az ágyból.
Kerülje a padlófűtés alkalmazását.
Ágyfelszerelések által kialakított elektromos és elektromágneses váltóáramú mezők
Manapság már különböző elektromotorok segítségével tudjuk ágyunk fej-, váll-, nyak- és lábmagasságát, egymástól függetlenül állítani, így kialakítható a számunkra legoptimálisabb, legpihentetőbb alvási pozíció. Vannak olyan matracok és ágybetétek melyek fűthetőek, ezzel komfortosabbá teszik alvásunkat, azonban magukba hordozzák az elektromos szmog hatásának veszélyét, hiszen elektromos és mágneses mezőket idézhetnek elő testközelben. Közel 400 éve mondta Paracelsus a következőt: „egy beteg ágy biztos módszer egészségünk veszélyeztetésére.”
A hálószobai elektromos szmog redukálására vagy teljes megszüntetésére bevált módszer, ha beépíttetünk egy hálózati szakaszolót. Ilyen kapcsoló a legkülönbözőbb modellekben megvásárolható, és mindegyiken fel van tüntetve a „hálózati kapcsoló” kifejezés, mivel azonban ez az elnevezés nincs levédetve, így kétséges minőségű készülékeken is szerepel, ezért kérjük vásárláskor az alábbiak figyelembe vételét.
Az alvóhely helyzetéről
Ágyban fekve igen közel kerülünk a feszültségvezető részekhez, ebben a helyzetben az elektromos váltakozó mezők hatása még inkább fennáll, hiszen itt átlagosan 8 órát töltünk. Következésképpen tehát akaratunktól függetlenül elektromos váltakozó mezőben vagyunk. Csak akkor kerülhetjük el ezt, ha elektromos hálózati kapcsolót alkalmazunk, ezzel azonban nem kapcsoljuk le a főhálózatot, csak az energiafogyasztókat, pl.: állítható ágy.
A periférikus hálózati kapcsolónál nagyon fontos:
a) mely ponttól van a hálózati feszültség az áramkörben a hálózati kapcsoló bekapcsolása után megszakítva
b) a televízióhoz hasonlóan szükségszerű-e stand-by üzemmód
c) ez a beépített periférikus kapcsoló kompatíbilis-e a jelentősen növekvő, fölérendelt kapcsolókkal, tehát működik-e akkor, ha a hálózati kapcsoló ki-, vagy bekapcsolódik.
Figyelem: Az ágy egész felülete legyen sugárzástól mentes! Ágyunkban ne legyenek elektromágneses terek!
A hálózati feszültséget csak arra az időre engedjük az ágyhoz, amíg az ágykeret beállítása folyamatban van, egyéb esetben a vezetékek mentesüljenek a váltó-feszültségtől. Ez megoldható egy a kapcsolóba szerelt hálózati megszakítóval és a meghajtás földelésével. A hálózati megszakító egy transzformátor vagy kapcsoló formájában megszakítja a hálózati feszültséget, azonban a feszültség egy része a túl apró építészeti hézagok miatt (néhány mm) szabadon marad a már leválasztott részben, de a földelésnek köszönhetően ez is megszüntethető.
A hálózati megszakító és a földelés kombinációjával tehát megoldható, hogy az ágyat nyugalmi állapotban ne zavarják elektromos és mágneses váltakozó mezők hatásai. Ilyen zavarmentesítő eszköz megvásárolható az üzletekben. Jóllehet a hálózati megszakító alkalmazása is jobb, mint ha nem alkalmaznák semmit, de földelés nélkül még mindig megmarad az elektromos váltóáram az ágy környékén.
Feltételezhető, hogy az, aki periférikus hálózati megszakítóval vagy szakaszkapcsolóval ellátott állítható keretű ágyat vásárol, már rendelkezik fölérendelt és beépített szakaszkapcsolással, azonban fontos ilyen esetben is, hogy a periférikus hálózati szakaszoló teljesen működőképes legyen. Ezért is fontos, hogy mely pontban történik a hálózati megszakítás. Legideálisabb eset az, ha a csatlakozón van a konnektorban, de lehet a kézi irányító vevő részében, és a legrosszabb esetben magán a motoron található. Természetesen gyártótól függően vannak nagy különbségek, melyek kihatnak az árra, ha azonban a sugárzásmentes környezet a cél, nem érdemes fél munkát végezni, mert annak semmi értelme nem lenne. A legfontosabb az, hogy a hálózati kapcsolás a lehető legkorábban legyen beépítve, így elkerülhetjük az elektromágneses terek hatását.
Összegzés
Manapság egyre fontosabb az, hogy elektromos mezők hatásától mentes környezetben zavartalanul tudjunk aludni, hiszen munkahelyünkön számítógép, rádiótelefon és egyéb elektromos eszközök között vagyunk, ami megviseli szervezetünket. Sok ember esetében ez a fent említett tünetekhez vezet, vagy a már meglévők felerősödéséhez, mert szervezetük nem tudja feldolgozni ezt a fajta megterhelést. Pihenő szféránkban, ahol átlagosan napi 8 órát töltünk, ajánlatos az elektromos szmog megelőzése. Első sorban a regenerációs szakaszban, tehát alvás közben, nagyon fontos, hogy zavartalanná tegyük környezetünket. Manapság a hálószobában és a gyermekszobában fellépő elektroszmog veszély eddig soha nem tapasztalt intenzitású, és naponta több órán keresztül is terhelheti szervezetünket.







